|
Ez a történet egy látomással kezdődik. Nem tudom pontosan mikor rohant meg ez a bizonyos látomás, de döbbenetes ereje, és érzelmi töltése örökre emlékezetessé teszi. Egy ablaknál álltam (vagy az, akinek a szemén keresztül "láttam"). Az a lény olyan fájdalmat érzett belül, ami szavakkal kifejezhetetlen. Nem is igazán a pusztulás fájdalma volt ez, mint inkább az, hogy elkerülhetetlen, és hogy nem tehet ellene semmit. Tehetetlen dühöt, és kétségbeesést éreztem, miközben néztem Atlantisz népét. Meglehetősen magas épület volt, talán közhelyesnek tűnik, de piramisszerű. Az ablak is befelé dőlt valamelyest. Pazar helyiség volt, és félhomály uralkodott. Odakint világos volt, az emberek(?) ide-oda futkostak, láthatóan menekültek. Tudtam hogy mind meg fognak halni, velem együtt. Én nem menekültem csak vártam az elkerülhetetlen véget. Az a lény mérhetetlenül szerette Atlantiszt. Befelé sírt...(és könnyezek most is, miközben ezeket a sorokat írom).
A lény beavatott volt. Tudta, hogy ez a folyamat szükséges, mert valami új van készülőben. Mégis belül lázadt ellene, minden erejével azon volt, hogy beavatkozzon és megakadályozza a katasztrófát. De kevés volt. Valami nagyobb hatalom döntött, és nem lehetett ellene védekezni, bár egész bennsőjét rázta a lázadás, az elkeseredett düh. Önmaga választotta a halált, bár megtehette volna, hogy elmegy. Mindezeket éreztem, gondolatai az én gondolataim voltak abban a pillanatban. Azt is éreztem, hogy megtették amit lehetett, és – még ha kevesen is - de lesznek annak a világnak örökösei. A fényviszonyok megváltoztak, és egy pillanatra az üvegen visszatükröződött saját arcom. Nem emberi ábrázat volt. Hatalmas hosszúkás arcélt láttam, mint ha egy emberi arc hirtelen megnyúlt volna, és arányaiban minden szerv követte volna a növekedést. Ebben a pillanatban rádöbbentem, hogy ezt az arcot láttam már valahol kőbe faragva, fényképeken. A Húsvét szigetek óriásaihoz volt hasonlatos...
...Lassan elléptem az ablaktól. A termet, amit magam előtt láttam, ma dolgozószobának tarthatnánk. Egy óriási asztal mögött lévő székbe roskadtam. Atlantisz homokóráján az utolsó homokszemek gördültek le. A látomás lassan múlt, de az érzelmi viharok még sokáig nyomot hagytak lelkemben. Újra Diaz voltam, de már nem ugyanaz az ember aki korábban. Valami mintha "felszántotta" volna egész lényemet. Mi volt ez? Valami álom, valami megfoghatatlan erő, amely úgy döntött mindezt megmutatja nekem? Azzal a gondolattal fordultam az univerzum felé, hogy minél több információt küldjön nekem erről. Hamarosan teljesült a kérésem. Volt, amit könyvek olvasása útján kaptam, és volt olyan amikor egyszerűen csak felbukkant az agyamban gondolatok formájában. Íme Atlantisz története, ahogyan velem láttatták:
Atlantisz történelmét két nagy világkorszakra lehet osztani. Az első volt az Aranykor, az "angyalok" korszaka. A másik egy technokrata korszak, ahol az angyalok és "Isten" már nem játszott szerepet a történelemben. Az első korszak maga volt az Éden. Három faj élt ebben a világban békességben. Volt az "óriások" civilizációja, a kialakuló emberiség, és a testtel nem rendelkező szellemi lények, ők voltak Atlantisz angyalai. Egy belső szentélyben egy erő is jelen volt állandóan, amely talán az az Isten lehetett, amelyről az ószövetség is megemlékezik az Éden leírásában. Hatalmas feladatot kellet elvégezni ennek a közösségnek. Lelkek tömegei készültek "leszületni" a fizikai dimenzióba, és megfelelő testet kellett ezeknek "készíteni". Az óriások túl régi faj volt ehhez. Túl sokáig éltek, túl tökéletesek voltak, most pedig olyan fajra volt szükség, ahol a nemzedékek gyorsan váltják egymást, amelynek gondolkodása elég nyitott, de mégis inkább a fizikai dimenzióra orientálhatóak.
(A biológusok ma sem tudnak magyarázatot adni a vírusok keletkezésére mert a törzsfejlődésbe semmilyen módon nem illenek bele. Persze, ha azt feltételeznék, hogy mesterségesen állították elő őket genetikai kísérletezésekhez, akkor mindjárt sok kérdőjel azonnal megválaszolásra kerülne.) A gyerekcipőben járó Homo sapiens volt ez a faj. Kialakuló közösségeik egy tökéletes társadalom oltalmazta. A civilizációt a szent tudományok beavatottai vezették, (Óriás "papok") akik élő, napi kapcsolatban voltak az angyalokkal, és talán magával Istennel. A még előforduló születési rendellenességeket "csodákkal" gyógyították, ünnepségek, és rituálék keretében. Több ezer év eltelte után az emberiség lassan megerősödött. Az "angyalok" tudták, hogy az eredeti terv szerint rájuk már nincs szükség, az ő idejük lejárt. Tudatták az óriásokkal, hogy el kell hagyniuk Atlantiszt. Rájuk bízták, hogy ha eljön az idő ők is hagyják el a Földet.
Az "angyalok" tehát eltűntek, és magukkal vitték a csodákat (értsd, a szellemi energiáknak az anyagra gyakorolt teljes, és azonnali befolyását). Velük együtt a szentélyből is "eltávozott" az az energia, amely addig szinte táplálta Atlantiszt. A civilizáció vezetői azonban hatalmas tudással rendelkeztek így is, és hozzáláttak ahhoz, hogy az elveszett csodákat valamiképpen pótolják. A technológiai fejlesztések három fő irányt vettek. Először ott volt a gondolat, illetve a gondolat energiája. Olyan eszközöket készítettek, amelynek segítségével a gondolat teremtő erejét sokszorosára növelték. Másodsorban kiterjedten kezdték használni a hangot, mint az egyik legalapvetőbb rezgésfajtát. Felismerték, vagy tudták, hogy a fizikai síkon minden rezgésen alapul, és hogy ezt a rezgést a hang különböző frekvenciái alapvetően befolyásolják.
Ezekkel az eszközökkel a beteg test rezgését áthangolhatták, egészségessé tehették. Más szerkezetek a hang segítségével szinte korlátlan méretű tárgyak felemelésére voltak képesek (zömmel ezek voltak azok az eszközök, amelyeket később fegyverként is használtak, de ne szaladjunk előre). A harmadik fő irány a kristályok felhasználásra épült. Ezt az angyalok hagyták hátra. A kristályokat ugyanis már az aranykorban is használták energiák tárolására, és közvetítésére. Az atlantiszi mesterek szinte élőlényekként kezelték őket. Olyan hangolásokat, olyan finom rezgéseket vittek a kristályokba, amelyek egyfajta "írásnak" tekinthetők, azzal a különbséggel, hogy aki "olvasta" ezeket teljességgel átélte a benne lévő információkat. (Illatokat érzett, tapintott, stb.) A hatalmas atlantiszi tudás írott könyvtárai voltak ezek. A kristályok ezen kívül energiaforrásként is szolgáltak, továbbá az atlantiszi "computerek" "alaplapjai" voltak. Ezekhez a gépekhez képest ez a P4-es 2,6 gigás gép, amin ezeket a sorokat pötyögöm, legfeljebb polcnak lett volna jó, míg a mi legfejlettebb eszközeink zsebszámológépnek, vagy annak sem.. Az emberek tehát mit sem érzékeltek az "angyalok" távozásából. Igaz, hogy már nem látták őket, de ugyanakkor azt tapasztalták, hogy az óriások kiválóan tudták helyettesíteni őket. Az "angyalok" emberek közötti életéből csak néhány kósza emlék maradt az Akashában, aminek nyomán néhány sor megemlékezett róluk a biblia elején, ill. ez táplálta a jóval későbbi civilizációk többisten hitét.
A Föld Atlantisznak nevezett civilizációja hihetetlen fejlődésnek indult. Újabb és újabb területeket vett birtokba. (Talán itt érdemes megjegyezni, hogy Atlantisz nem csupán egy földrész, hanem KORSZAK, amely a Föld történetének szerves része.) Közben az eredeti terv már már feledésbe merült. Az emberiség tovább fejlődött, és szaporodott, a civilizáció urai pedig tovább kísérleteztek. Már nem a faj tökéletesítésén dolgoztak, hanem ma úgy mondanánk "szociológiai" kísérletek folytak. (Egyes "hordákat" szabadon engedték a vad természetben, mindenféle felkészítés nélkül, hogy lássák miképpen boldogulnak saját kútfőből. Minderre szükség volt, hogy a túlélési ösztönt kimunkálják a fajban.) Másrészt korlátozott mértékben bár, de tanították is az emberiség más csoportjait.
...Ha az ember folyamatosan problémákkal, kihívásokkal találkozik, idővel megtanul rájuk koncentrálni. Minden megoldott rejtvény újabbat hoz elő, így azután soha sem lesz vége. A gondokra való koncentrálás kimunkálja az értelmet, de háttérbe szorítja az érzelmeket és leszűkíti a látóteret. Az óriások az angyalok távozása után hasonló helyzetbe kerültek, alig egy két generációváltás múltán. (Szeretném megjegyezni, hogy ez nagyon tekintélyes idő lehetett, mert egyes vélemények szerint egy-egy ilyen lény élettartama egy egész világkorszakot - 2160 év, ha jól tudom - felölelhetett. Ha figyelembe vesszük, hogy a biblia szerint Ádám 500, Noé közel 300 évig élt, nem is olyan elképzelhetetlen ez a feltevés.) Az újabb, és újabb kihívásokra adott válasz az óriások nemzedékét is megváltoztatta. Hihetetlen dolgokat vittek véghez az ÉRTELMÜK segítségével, de ugyanakkor elveszítették igazi bölcsességüket, érett világszemléletüket. Így azután amikor felmerült a legnagyobb kérdés, már nem voltak egységesek.
A kérdés pedig így hangzott, MI LEGYEN AZ EMBERISÉGGEL? Atlantisz irányítása mindig is a legmagasabb szintű beavatottak kezében volt. Itt nem létezett kontraszelekció. Aki az isteni tudományokban a legnagyobb művet volt képes alkotni, az volt a vezető, spirituális és fizikai szinten egyaránt. A tekintélyt önként elismerték, a beavatottakat a legnagyobb tisztelet övezte. Tökéletes hierarchikus társadalom volt, de nem önkényuralom. Ez a tekintélyelvűség az utolsó pillanatig megmaradt. Atlantiszt egy tanács irányította, amelynek volt egy vezetője, ha úgy tetszik egy elnöke. Ezt az elnököt UR-nak fogom nevezni AZ ősidők nevei közül találomra kiválasztott név, minden hasonlóság csak a véletlen műve :-)
UR elérkezettnek látta az időt, hogy Atlantiszt (a Földet) átadja az eredeti tervnek megfelelően az emberiségnek. Úgy érezte lejárt az idő, és ahogy az angyalok annak idején őseinek meghagyták nekik távozniuk kell. Egy alaklommal a tanács ülésén UR előadta az indítványát. Ekkor azonban váratlan dolog történt. Volt a Tanácsban egy hatalmas tehetségű és tudású vezető, lehet, hogy UR tanítványa volt, lehet, hogy annál is több, nevezzük MARDUK-nak. MARDUK ellenvéleményt fogalmazott meg. Arra hivatkozott, hogy az emberiség még alkalmatlan arra, hogy a tudás terhét elviselje. Úgy érvelt, hogy az emberek csak arra várnak, hogy megkapják a tudást, és egymás ellen, illetve az óriások faja ellen fognak támadni. Ez a nyílt vita óriási jelentőségű volt, és szinte azonnal megosztotta az egész társadalmat. A többség UR pártján állt, de MARDUK tehetségesebb politikussá vált, és kihasználta azt a nyílván egyetemes törvényt, hogy a félelemre hatni már fél siker. Az óriások lélekszáma ekkorra már csak töredéke volt az emberekének. Nem volt nehéz azzal érvelni, hogy az emberek a kapott tudás birtokában egyszerűen elsöprik az óriások civilizációját.
Ha egy civilizációban megjelenik a technológia, megjelennek az egyenlőtlenségek is. Az egyének specializálódnak, és minél inkább azt teszik, annál inkább csökken az adott civilizáció túlélőképessége. Lehet, hogy Atlantiszt is behálózták a hajszálvékony repedések a társadalomban, és MARDUK emberekkel kapcsolatos álláspontja csak a végső lökés volt a társadalom kettészakadásához. Mindenesetre tény, hogy mind a legfelsőbb irányítói körben, mind a társadalom egyéb szintjein egyre keményebb, és kibékíthetetlenebb viták folytak. Lehet, hogy UR tisztában volt a helyzet komolyságával. Lehet, hogy mindenáron el akarta simítani az egyre komolyabb feszültségeket. Lehet, hogy végül elment ősei szentélyébe, hogy útmutatást kérjen az "angyaloktól". Amit ő még csak lehetőségként látott maga előtt, azt az "angyalok" már tudták.
Az "angyalok" kérlelhetetlenül tudatták UR-ral, hogy az óriások ideje lejárt. Azt is tudatták vele, hogy népe saját választásaként jutottak idáig, mert nem teljesítették időben a Föld embereknek történő átadását. Végül előrevetítették Atlantisz bukását. UR nagy hibát követett el ezután a kapcsolatfelvétel után. A szentélyt leromboltatta, és elhatározta, mindenáron megakadályozza Atlantisz pusztulását. Ezután engedményeket tett MARDUK-nak. Az óriások Földről való távozását levették a napirendről, az emberek számára fenntartott oktatásokat azonnal megszüntették. Egy pillanatra úgy látszott, a béke helyreállt, az élet visszatér a normális kerékvágásba. Ekkor azonban MARDUK hibázott. Az engedményeket gyengeségként értékelte, és azt állította, UR nem képes többé megfelelően vezetni az óriások népét. Addigra igen komoly tábor állt mögötte, akik MARDUK-ban látták a jövőt (a faj, és a saját :-( jövőjüket).
Ezzel a válság elérkezett az igazi kiindulóponthoz, a hatalom kérdéséhez. Az emberekkel már senki sem törődött. Mindent feloldott a hatalomért való ádáz csatározás. Lehet, hogy UR önként lemondott volna, és átadta volna helyét MARDUK-nak. Viszont körülötte is megjelent egy csoport, részben azok, akik támogatták őt az isteni terv megvalósításában, részben - és nem utolsó sorban - azok, akik nem kértek MARDUK-ból, és végül azok, akiket egyéni érdekek vezettek. A két csoport mindinkább elkülönült egymástól. Egyre gyakrabban hallatszott a kérdés, velem, vagy ellenem? Ebben a helyzetben nagyon nehéz lehetett semlegesnek maradni. Így nem csoda, hogy alig néhány évvel (tizeddel, századdal?) a válság kirobbanását követően a két csoport között minden tárgyalásos kapcsolat megszűnt. Fizikailag is elkülönültek egymástól. Egyre gyakrabban manipulálták egymás, és az emberek gondolkodását saját céljaik megvalósításáért.
Közben - főleg a MARDUK-féle csoport, de mindkét fél - gőzerővel dolgozott fegyverek kifejlesztésén. Ezek az eszközök eleinte a tudat manipulálását, illetve az ellene való védekezést szolgálták. Az óriások faja a telepátia mestere volt. Később a MARDUK-csoport a végső elrettentés eszközét igyekezett előállítani. UR tisztában volt ezzel és azt is tudta, ha elkészülnek, MARDUK lépni fog.
Ha történész lennék, akkor most egy évszámnak kellene következnie. Egy évszám, hónappal, és nappal. De nem vagyok történész, így be kell érnetek azzal, hogy nagyon nagyon régen, talán tízezer évvel ezelőtt MARDUK üzenetet küldött UR-nak. Az üzenet egy ultimátum volt. Pontos tartalmát nem tudhatjuk, nem ismerhetjük, de állíthatjuk, hogy teljesíthetetlen volt. UR gondolkodás nélkül elutasította. Már tudta, mit kell tennie, és kész volt a terve. Ezzel kirobbant az ATLANTISZI polgárháború, mindenidők leghatalmasabb háborúja...
...Ha két beavatott egymásnak esik, az a világegyetem legszomorúbb eseményei közé tartozik. Ahelyett, hogy a világ épülését szolgálnák, egymást igyekeznek gátolni és közben észre sem veszik, hogy körülöttük kő kövön nem marad csak pusztaság, és halál. Itt pedig nemcsak két beavatottról volt szó, hanem egy kettészakadt beavatott fajról. Ez a tény még fegyverek nélkül is kérdésessé tette volna a civilizáció fennmaradását, a fegyverekkel pedig még ez a kicsi esély sem maradt meg. Ezt akkor még sem MARDUK, sem UR nem látta be. Mindketten győzni akartak. A harcokban eltérő stratégiát választottak. MARDUK folyamatosan kezdeményezett, UR inkább védekezett. Azt mondják a 100 éves francia-angol háború azért tartott olyan sokáig, mert mindkét fél túl gyenge volt ahhoz, hogy felülkerekedjen a másikon. Az atlantiszi háborúban mindkét fél iszonyúan erős volt.
Az első időkben MARDUK képtelen volt veszteségeket okozni UR táborában. A városokat olyan - részben technológiai, részben gondolati úton létrehozott - erőterek védték, amelyek áttörhetetlennek bizonyultak. A védvonalak mögött UR csoportja az emberek felkészítésével foglalkozott, és kidolgozták a visszavágás lehetőségeit. UR belátta, hogy csak az emberekkel SZÖVETSÉGBEN van esély a felemelkedésre. MARDUK azt tartotta, hogy inkább ezer halott ember, mint egy óriás. Kiterjedten alkalmazta ezért a tudatmanipulációt, és az emberekből biológiai gépeket csinált. Ezek a biológiai gépek irányították a MARDUK csoport harci berendezéseit. A közelben mindig volt egy központi gép, amelyben egy vagy több óriás felügyelte az embereket. Ez a taktika a későbbiekben hátrányt jelentett.
Amikor végül UR elérkezettnek látta az időt, megindultak a totális hadműveletek. Ez tulajdonképpen már a 24. óra volt az UR csoport szempontjából. Addigra a védelem ugyanis több helyen megingott, MARDUK erőfeszítései egyre nagyobb sikert hoztak. Több súlyos csapást mértek UR táborára. Elsősorban az energiaellátó központok szenvedtek károkat, és UR elvesztette sok kiváló fajtársát. A hadműveletek UR ellentámadása nyomán kiterjedtek a légkörre, sőt a világűrre is. Ezekről az űrcsatákról a tibeti védák emlékeznek meg megdöbbentő részletességgel, és részletes(!) műszaki leírásokkal. UR hajóit jórészt beavatott emberek ÖNÁLLÓAN irányították. (Görög regék: Zeusz, és az istenek harca a FÖLDÉRT a TITÁNOK ellen.) Az emberek a veszteségeket gyorsan pótolták, nem így a MARDUK-csoport, amely sosem bízott az emberekben így azután lassan fogyatkozni kezdtek.
A csatákban megmutatkozott az emberek megdöbbentő leleményessége a pusztításhoz. Jól megtanulták a leckét. :-( MARDUK erői fogyatkoztak, látszott, hogy lassan sarokba fogják szorítani. UR többször ajánlatot tett a békére. MARDUK mindannyiszor visszautasította. Talán már nem volt teljesen tiszta az elméje. Meg volt győződve tulajdon sikerében, mert az ütőkártya az ő kezében volt.
UR számára nem volt teljesen világos, milyen eszközökkel rendelkezik MARDUK, ezért részletes terveket dolgoztak ki a Föld evakuálására. Voltak optimistább, és voltak pesszimistább tervek. Az optimistább a Föld részleges megmentésével számolt, a pesszimistább a teljes megsemmisüléssel. Ennek megfelelően kiválasztottak néhány óriást, és ezekhez képes sok-sok embert, akiket átmenetileg kimenekítettek a harcok által sújtott Földről. Nem tudni, hol volt ez az átmeneti bázis. Sikerült teljesen észrevétlenül végrehajtani az akciót. Így amikor UR telepata kémei jelentették, hogy MARDUK a végső csapásra készül már tudta, eljött Atlantisz utolsó órája, és hogy minden a túlélőkön fog múlni...
...UR tisztában volt azzal, hogy MARDUK számára ő az elsőszámú célpont. A csapás előtt ezért önként a fő bázisra, ha tetszik Atlantisz fővárosába ment. MARDUK gondolati kisugárzása nyomán könnyedén beazonosította hollétét. Úgy intézte, mintha egy pillanatra kikerült volna a védelmi energiák oltalma alól. Több oka is volt ennek. Egyrészt nem akart tovább élni Atlantisz nélkül. Másrészt ez is egy figyelemelterelés volt a részéről, hogy a megmenteni kívánt emberek, és óriás vezetőik biztosan észrevétlenek maradjanak. Talán az utolsó percei voltak azok, amelyeket én Diazként átéltem... Nem tudni, hogy a csapás termonukleáris robbanás volt, vagy más elven működött. A lényeg az, hogy a pusztítás minden képzeletet felülmúlt. Alig néhány perccel azután, hogy az Atlantiszi fő kontinens elpusztult, MARDUK tábora is végzetes csapást kapott.
MARDUK-ot teljesen felkészületlenül érte az ellencsapás. Nem számított arra, hogy időközben UR csoportja is kifejlesztett hasonló fegyvert, mint az övé. Ez a két pusztító erő akkora energiákat szabadított el, hogy kontinensek merültek el az óceánokban. Egy egész civilizáció örökre eltűnt a történelem színpadáról. Atlantisz feláldoztatott az elkövetkező nemzedékekért, az emberi civilizációért...
...Mindezt a túlélők valahonnan távolról nézték. Sok idő telhetett el, amíg a Föld újra alkalmas lett az emberek, és a maroknyi óriás befogadására. A kontinensek elsüllyedése nyilván iszonyatos szökőárakat indított el, igen valószínű, hogy ez volt a Bibliában, és az összes ókori mondában megénekelt özönvíz. Nyilván magas helyre kellett megérkezni az űrhajókkal, mert a többi szárazföld vagy víz alatt volt, vagy mocsaras lehetett. Ezért az Atlantiszi tudás három jól behatárolható helyen jelent meg a Földön. Éspedig Tibet, a Dél-Amerikai fennsíkok, elsősorban Peru, valamint kicsit kilógva a sorból a mai Közel-Kelet területe. A történészek ma csodálkoznak azon, hogy egymástól iszonyatos távolságokra szinte teljesen egyidőben civilizációk tűntek fel a semmiből. Ezek a civilizációk nyílván (a történészek szerint) nem állhattak kapcsolatban egymással, ennek ellenére hasonló építészeti kultúrával és írással rendelkeztek.
A majákról és a sumérekről beszélek. A tibeti civilizáció nem volt olyan jelentős, mint ez a kettő, bár alapja lett minden idők egyik legfejlettebb, és legszervezettebb államának, a kínainak. Az óriások és a beavatott emberek - talán volt közöttük Noé nevezetű :-)) -, hatalmas munkát végeztek a katasztrófát túlélő vademberek csoportjaival, akik Istenként tisztelték őket. Amikor ezek a civilizációk megerősödtek, az óriások végleg elhagyták a Földet.
A Ticicaca tó mellett nem messze rátaláltak egy ősi város romjaira. Igen érdekes volt a város, mert nem lehetett beazonosítani az épületek helyiségeit. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy találtak egy olyan lépcsősort, amely nyilván nem emberi lábakhoz igazított fokokból állt. Egy-egy fok majd egy méter volt. Ezen kívül "fejjel" lefelé állt, vagyis az égbe vezetett. A helyi legenda szerint a várost óriások lakták. Amikor elmentek, egyben(!) felemelték az egész várost(!) majd fejjel lefelé fordították(!) és egyszerűen leejtették(!).
Szólnom kell még egy jelentéktelen kis szigetről, MARDUK kontinensének megmaradt darabkájáról, a Húsvét szigetről. Itt a MARDUK-csoport egyetlen túlélője maradt, és néhány ezer ember. Az óriás talán már megbomlott elmével arra kényszerítette az embereket, hogy örökösen az ő arcképét faragják ki gigantikus kőtömbökből. Mindig ugyanazt az arcot, örökösen. A helyi legenda szerint a kész szobrok "maguktól" vándoroltak a mostani helyükre, hogy vádlón szemléljék a tengert, amelynek mélyén Atlantisz pihen. Az óriást talán végül magukkal vitték a fajtársai, mert egyszercsak eltűnt a szigetről, "és a szobrok többé nem vándoroltak"...
Az emberi civilizációkat még sokáig kísérte a beavatás, a beavatottak jótékony, gyámkodó irányítása. A tudás mindig egy szűk csoport kezében volt, azt a néptömegeknek nem adták át. A tudást ki kellett ÉRDEMELNI, a - ma ezoterikusnak nevezhető - misztikus iskolák nagyon zártak voltak, a jelentkezőket embertelen próbáknak vetették alá. Nem lehetett "csecsemők" kezébe veszélyes erőket adni. Az Atlantisziak által alapított civilizációk közül a majáké elhalt, a Tibeti elszigetelődött, csak a Sumér maradt fenn. A történet innen már ismert: sumérek, babilóniak, egyiptomiak, perzsák és görögök, rómaiak, Európa. A civilizációs tudás így öröklődött egyik nemzedékről és népről a másikra. Ezelőtt 2000 évvel pedig született valaki, aki eltörölte a beavatottak előjogait, és megnyitotta a tudás szellemi útjait az emberiségnek. Hogy mi mit kezdünk ezzel, csak rajtunk múlik, de az már egy másik történet, amit folytathat más...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
